Ön a Főoldal információit látja

 

 

Szeretettel köszöntjük!

Ne fájjon a lelkem,
Ne fájjon a testem,
Legyen, ki felemel,
Amikor elestem.
Amit méznek érzek,
Epévé ne váljék,

Kövessen a béke
Mint jóságos árnyék
S ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S ne a hátán vigyen,
Hanem az ölében.

(Falu Tamás: Esti ima)

E vers által is szeretnénk kifejezni, mennyire fontos a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban dolgozók számára, hogy az idősek érezzék azt a meleg burkot, ami körül veszik őket életük utolsó, lecsendesült, önmagukra figyelő, visszaemlékező időszakában

kep1

Tudjuk jól, nehéz az idős fát átültetni, elszakadnak a gyökerei, s az új környezet már idegen lesz a számára, teljesen más világot kell megszoknia. Átérezzük azt a belső küzdelmet is, hogy milyen nehéz egy idős embernek otthagynia a megszokott otthonát.

Az sem mindegy ám, hogy milyen lesz az az új világ, mely körülveszi élete utolsó éveiben: Barátságos, gondoskodó, szeretettel és törődéssel teli?

Küldetésünket és szolgálatunk lényegét egyetlen rövid mondatban meg tudjuk fogalmazni, mely egy szép énekvers részlete:

"Ha botlanak a gyöngék,Segítsen az erős;

Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz!"


Szeretetotthonunk bemutatkozó rövidfilmje